Cikkek a következő címkével: teszt elem

Az itt megjelent LG GD910 bemutatóból kihagytam pár tapasztalatot, benyomást, mert ott nem lett volna releváns. Itt viszont nyugodtan megírhatom :)

Először is: megállapítottam, hogy az óratelefon nem kompatibilis a hosszú ujjú, szűk felsőkkel :) Ha ráhúzom a ruha ujját, akkor kidudorodik és nyom is, ha pedig a mobil van kívül, az ormótlanul és “villogósan” hat.


Aztán arra is rájöttem a tesztidőszak alatt, hogy nem tudok meglenni fél napig egy “fél telefonnal”. Ez most így elsőre hülyén hangzik, de úgy értem a “fél telefont”, hogy az egyik nap nem akartam magammal vinni a headsetet. Nem akartam szegényt kitenni annak a horrornak, ami a táskámban várna rá, meg hát úgy voltam vele, fél napig simán kibírom, ha csak SMS-ben kommunikálok, engem meg csak nem keres senki. A karóra telefonnal ugyanis vagy headsettel beszél az ember, vagy kihangosítva, “klasszikus” megoldás nincs. Az ominózus fél nap alatt persze többször is kerestek, ez hülye helyzetekhez, magyarázkodó SMS-ekhez és a kávézó vécéjében, kihangosítva bonyolított telefonhívásokhoz vezetett. Nyilván ez totál az én hülyeségem, szóval ezért nem is volt fontos az egész a teszt szempontjából. (Azt nyilván beleírtam persze, hogyan lehet rajta beszélni.)

Az is érdekes volt, hogy a nemek nem érezték a “magukénak”. Van olyan fiú, aki szerint nőies, szerintem meg inkább férfias. Márti barátnőm mókás volt, neki pont azért jött be, mert olyan maszkulin. (Persze ő nem egy tucat csaj, van több hatalmas férfi óra replikája is, neki kifejezetten ez kell.)

Az nagyon tetszett, amilyen hatást kiváltott az emberekből. Totál szélsőségek jöttek elő. Főleg azok húzták a szájukat, akiknek a kezében sok mobil megfordult már, ők nyilván azonnal szakmai és felhasználói szemszögből nézték az egészet. A másik oldal baromi jó volt: aki nincs benne annyira a telefonos bizniszben, annak azért tényleg fílinges egy ilyet élőben próbálgatni. Gyerekkori élmények elő, Michael Knight, KITT, na, szóval érted.

Az én személyes véleményem valahol a kettő között volt. Totál tudtam értékelni, hogy egy kuriózum van nálam, de hosszú távon nem tudnék megbarátkozni vele. Persze nyilván nem is én vagyok a célcsoport, sem az igényeimmel, sem az életmódommal, de legfőképpen nem a pénztárcámmal. Pont ezért volt jó, hogy azért mégis kipróbálhattam.

Ui: a kép innen.

Így váljon valóra minden kívánságom! :) Tegnapelőtt került ki a szösszenet az LG Pop-ról, amiben megemlítettem, hogy szívesen kipróbálnám. Tegnap pedig már hívott az LG PR-ese, hogy van tesztpéldány. És majdhogynem szabadkozott, hogy csak feketét tud adni… :)*

Ma meg már itt van a telefon. A lenti fotón azért nem szerepel, mert azzal fényképeztem. Látszik a doboz papírján, hogy újrahasznosított, de ettől még jól néz ki. Jött hozzá napcellás hátlap is, ez a bal oldali bigyó a képen. Ezt nem raktam még fel, és nem próbáltam még ki, mert nem is sütött ma a nap, de időm sem volt rá.


Egyelőre még csak ismerkedem vele, a fotózást és a géphez csatlakoztatást már próbáltam, mint a mellékelt ábrák is mutatják. (A Win7 RC-nek sincs baja a háttértárként való használattal.)

A dobozban egyébként a teló volt, az akku, a fülhallgató, USB kábel és egy USB/konnektor átalakító. Az, hogy nincs külön egy zsinóros töltő, meg egy külön USB kábel, tök praktikus és egyben környezetbarát ötlet. (Ez fel is merült a Jalou bemutató kommentjei között témaként.)


A levelekkel még küzdök. Kábé az első dolgom egy telefonnál (az alapok után, mint idő/dátum beállítás, stb), hogy az e-mail fiókot “belakom”. A Gmail beállítással nem is volt gond, viszont sajna “hátulról” kezdte letölteni a leveleimet. Nosztalgikusan rácsodálkoztam pár 2006-os levélre, és eszembe véstem, hogy meg kell keresnem, hol lehet beállítani, hogy az utolsó párat töltse le a legfrissebbek közül.

Egyelőre kábé itt tartok, de még fél órát sem tudtam vele foglalkozni. Lesz róla valami hosszabb írás, bemutató, teszt mindenképpen. Majd linkelek update-ben, hol.

Update: Beszámoló itt.

*Jó érzés, hogy így odafigyelnek :) Ez túlvan a kötelesség határain, voltam azon az “oldalon”, ezért tudom…

Végre megint telefont tesztelek, a Sony Ericsson Jalou van nálam pár napig, a HWSW-re fogok írni róla*. A fekete verziót nyertem meg, és nem a Dolce & Gabbana kiadást, “csak” a simát, de ezzel is bőven beérem. Különben is, tudtommal a D&G hivatalosan nem is lesz kapható itthon.


Egyelőre kábé annyi a benyomásom róla, hogy nagyon-nagyon pici. Azt írták róla a SE honlapon, hogy akkora, mint egy rúzs, de azt hittem, csak túloznak. Hát nem. Kábé olyan hosszú, mint a gyűrűsujjam, és olyan vékony is. A gombok rettentően aprók, és a kijelző is cseppnyinek tűnik az iPhone után. De olyan kis aranyos az egész, összességében nem csalódtam a külsőben, ami jó, mert már akkor is tetszett, amikor még csak a Bao kódnevű tervet láttam belőle.

Update: Bővebb infó, benyomások, tapasztalatok a Sony Ericsson Jalou bemutatómban a HWSW-n.

*Itt még nem is örömködtem róla, de december óta írok a HWSW-nek, pár cikk már megjelent. Nem is tudom, melyiket linkeljem, asszem a koncepciósra vagyok a legbüszkébb.

Névnapjára nyilván idióta kütyükkel leptem meg az embert, gondoltam, megosztom a tapasztalataimat.

A pánik gombot és a dobverő ceruzát a BigyóShopból szereztem be, a bullshit gombot pedig a FormaBontóból. Mindkét rendelés okés volt. Hétfőn adtam le a megrendeléseket, és csütörtökön már jöttek is az áruk.


A BigyóShopnál a futárt választottam, ez 1600 forint plusz volt. Személyesen is el lehet menni a termékekért, előre ki kell választani egy időintervallumot, csak ez nálam sajna ütötte a munkaidőt. Nagyon kedvesek voltak a BigyóShoposok is meg a futárszolgálat is, folyamatosan tájékoztattak e-mailben, hol jár az árum.


A bullshit gomb a BigyóShopban nem volt raktáron, ezért neten kerestem rá, és a FormaBontónál találtam, ők az Unas webshopját használják. Na, az Unas… khm, nem az volt túl szimpi. Borzalmasan néz ki, és nem tűnt logikusnak az felépítése. (Persze lehet, hogy csak az én logikámmal van gond). Azt pedig pláne nem értem, hogy mi a különbség az Unas Plaza és az Unas shop között, és miért nem működik egyik regisztrációja a másikon.* De végülis működött, ez a lényeg.


Itt nem volt semmilyen utánvétes lehetőség, PayPal-lel lehet fizetni, átutalással meg személyesen. Elküldtem a megrendelést, jött egy visszaigazolás az Unastól és a Formabontóból is, utóbbiban benne voltak az utalási adatok. Hétfőn rendeltem, kedden utaltam, és csütörtökön már jött is az elsőbbségivel feladott küldemény buborékos borítékban. Szóval ők nem bullshiteltek.

Itt nem is gondolkodtam a személyes átvételen, mert láttam, hogy Zuglói a címük, oda esélyem nincs eljutni emberi időben hétköznap, tökmindegy, hogy vannak nyitva. A nyitvatartási idő nem is volt feltüntetve az oldalon, ezt azért csak így javaslatként, utólag megírtam nekik. Háromnegyed órán belül jött a válasz:

“Nincs boltunk, mi webbolt vagyunk, de pont ezért, nagyon rugalmasak vagyunk. Meg lehet beszélni velünk személyes átadást a város különböző pontjain. Általában a pesti oldalon mozgunk, XIII, XIV. ker. Ha a jövőben bármit választasz a boltunkból, majd így csináljuk.”

Pirospont!

*Miért akarnék az egyik regisztrációval belépni a másikra, ha már egyszer megrendeltem? – merülhet fel az olvasóban a teljesen jogos kérdés. Azért, mert annyira megtetszett a főnökömnek a bullshit gomb, amit két napig az asztalomon tároltam, hogy megkért, szerezzek be egyet neki is.

Nyilvánvaló, hogy egy lány más dolgokat szúr ki és tart fontosnak egy telefonban, mint egy fiú. Csokorba gyűjtöttem azokat a dolgokat, amik valószínűleg nem tűntek volna fel az iPhone-ban, ha csak X kromoszómáim lennének.

Az első megállapítás már-már kommersz: nagy körömmel nehéz használni a multitouch érintőkijelzőt. Természetesen nem lehetetlen, csak nem olyan kényelmes: oldalra kell dőlteni az ujjunkat, hogy ne a körmünkkel érjünk a kijelzőhöz. A navigálásban, nagyításban-kicsinyítésben ez még nem is annyira zavaró, de a gépelést – ami egyébként sem gyerekjáték az iPhone-on – kifejezetten megnehezíti.**

Teljesen tipikusan női kérdés, mégis felmerült bennem: Miért nem lehet teljesen körbeforgatni a képernyőt? Ha jobbra vagy balra forgatom el a telefont, a kép ugye fordul a telefonnal együtt, ez eddig zseniális, de ha még egyet forgatok rajta, ott már miért nem forog tovább a kép? Lehet tippelni, hogy melyik alkalmazás használata során jutott eszembe ez a kérdés. (Persze, hogy köze van a térképhez.)

Az iPhone jól áll egy úrinő kezében is, és rózsamintás ruhához is lehet hordani almalogós telefont. Ezeket az Édesanyámtól tudtam meg, a Q&A szekcióban, miután alaposan felkészített, hogyan megy egy úrinő esküvőre. (Egyébként amit kifejezetten úrinősnek talált az Édesanyám az iPhone-ban, az a végfelhasználói ára.)

Ha már az esküvőnél tartunk, a Szifon kamerájáról nem zengenek éppen ódákat, bizonyos akciófotók készítésére mégis alkalmas, íme:


Hogy tovább folytassuk a házasság-témát: hűtlen nőknek nem ajánlott az iPhone, ugyanis a frissen érkezett SMS-eket egy az egyben kiírja a kijelzőre. Ezt most poénból beírtam ide a „női dolgok” közé, de igazából engem az ilyesmi eléggé tud zavarni. Gyakran kirakom az asztalra a telefonomat, mert a táskámban nem hallom meg, ha csörög. De azt nem szeretném, hogy mások is lássák az SMS-eimet, legyen az egyenleg a bankomtól, kedvesség egy „udvarlótól”, intelem az Édesanyámtól vagy poén egy barátnőtől.

Azt is idevehetjük talán a női kalap alá, hogy amikor nálam van az iPhone, minden este vele alszom. Ennek oka nem a mérhetetlen vonzódás, hanem a rövid készenléti idő és a hasonlóan rövid töltőzsinór (na meg az, hogy a telefon az ébresztőórám, ezért szeretem, ha karnyújtásnyi távolságban van reggel). A 102 centi hosszú töltőzsinór (lemértem!) egyszerűen nem ér el a konnektortól az éjjeliszekrényemig, azért ez nem túl szerencsés megoldás. Sok esetben jól jönne egy normális hosszúságú kábel (ha nagyon akarjuk, egy USB hosszabbítóval biztosan meg lehet oldani), főleg, ha ennyire lúzer az akksi.

Ezzel elérkeztünk a telefon leggyengébb láncszeméhez: kevesebb, mint egy napot bír alapesetben. De sikerült már két óra alatt is csutkára lemerítenem. Nem részletezem, mennyire gáz, ez a legfőbb indok, amiért nem kéne öribe.

A másik ok pedig a mérete: állat érzés ekkora képernyőn böngészni neten vagy térképen, de alig fér el a farzsebemben, és a táskáimban lévő beépített telefontartóba sem tudom beszuszakolni. Félreértés ne essék: most nagyon élvezem, hogy nálam van, még tart a „varázs”, de tudom, hogy a fent említett két ok miatt egy idő után az agyamra menne.

*Szeptember elején azért nem folytattam tovább az iPhone-os kalandokat, mert Balage az előre megbeszélt időnél hamarabb visszakérte a tesztkészüléket, csak „pár napra, amíg felvesznek vele egy videót”. Ez a „pár nap” most járt le, de ezt nem teszem szóvá, mert Balage kérésének eleget téve „nem nyüsszögök már tovább rajta, na!”

**Akartam pár fotót készíteni arról, milyen hosszú körömmel tapizni az érintőképernyőt, de Balage még azelőtt visszakérte a telefont, hogy megcsinálhattam volna (de erről nem beszélünk), azóta meg meguntam a nagy várakozásban, és levágtam. A nagy köröm az egész életet megnehezíti. Srácok, ha egy hosszú körmű lányt láttok, gondoljatok arra (is), hogy tutira redvás a füle, mert hosszú körömmel nem lehet rendesen fület mosni, és szerintem a fülpiszkáló is csak enyhe B-terv.

GÉPSÉGSZALON

Ez egy úgynevezett "tech lifestyle blog". Szó esik itt vicces bigyókról és egy fokkal komolyabb elektronikai cikkekről, nőknek szánt kütyükről és hasznos weboldalakról, geek kultúráról és nerd divatról, tippekről és mindenféle kockaságról. Ja, meg persze macskákról és Star Wars relikviákról.

Gépségszalon a Facebookon

Friss kommentek

    HIRDETÉS

    Gyakori címkék


    By Gépségszalon Kreatív Bt. 2008-2014.