Cikkek a következő címkével: LG

Manapság a legtöbb mobiltelefon olyan technológiájú akkumulátorral érkezik, melynek nincs memória-effektusa, így bármikor tölthetők, és az LG egyébként is zöldet szeretett volna dobni a GD510-es (Pop) készülékkel. Kézenfekvő, hogy megújuló energiaforrásként napelem kerülhessen a készülékre. Vajon tényleg környezetbarát alternatívát nyújt a napcellás hátlap, vagy mindösszesen grínpísz-dísznek jó? Ennek próbáltam utánajárni.

Vékony

Vékony

Számomra azért is jött pont kapóra, hogy kipróbálhattam a napelemes hátlapot, mert magát a GD510-et a mindennapokban használom, az akkumulátorral pedig sosem voltam egy rezgésszámon. Valahogy mindig sikerült elfelejtenem időben feltölteni, vagy ha nálam is volt az adatkábel, amivel USB-n keresztül tölthető (!) a telefon, arra rendszerint oda sem bagóztam. Hátha így kevesebbszer kell szentségelnem.

A napcellás hátsó borítást felpattintva rögtön megjelent a készenléti képernyőn egy új widget ikonja, ami kettős célt hivatott szolgálni: egyrészt zöldből narancssárgára váltva jelzi, ha a napcellát jelentősebb fény éri, így naftát kap az aksi, megnyitva pedig egy kapcsolódó kalkulátort kapunk, melyről lentebb esik majd szó. Az új hátlapot feltéve egyből feltűnt, hogy a készülék lényegesen vastagabb lett; a napcellával együtt nagyjából másfélszeresére hízott a telefon. Nyilván vannak, akik ezt örömmel fogadják, hiszen némileg kényelmesebben marokra fogható így a telefon, számomra azonban a Pop ezzel egy kicsit vesztett a varázsából, hiszen az egyik legfontosabb előnye (szerény adatátviteli képességeivel szemben) az volt, hogy más teljes érintőkijelzős modellekhez képest meglepően kisméretű, és igen vékony.

Ezt követően kezdetét vette a próba. Mivel azonban az irodai neonfény korántsem nevezhető napfénynek, és ezzel a napcellát sem tudom becsapni, hiába tartottam elöl mindig a készüléket hátlappal felfelé fordítva, egy grammot sem hízott tőle az akkumulátor töltöttsége. Ennek megfelelően – pláne mivel kellemesen napsütéses dögmeleg idő volt – törekedtem arra, hogy az irodán kívül a lehető legtöbbször zseben kívül legyen a telefon. Eleinte kicsit furcsának tűnt, hogy folyamatosan a mobilt a kezemben lóbálva járkálok, de végül megszoktam. A widget-ikon ilyenkor mindig szép narancssárga volt, akkor is, ha éppen nem sütött hétágra a nap.

Nem is olyan vékony

Nem is olyan vékony

A készüléket ugyanúgy használtam, mint addig, ezzel együtt a két hetet összegezve azt tapasztaltam, hogy a megszokott 2-3 napos töltési ciklus 0,5-1 nappal hosszabbodott meg. Ez közel sem nevezhető számottevő javulásnak, ám sajnos nem vagyok parkőr vagy kertész, a nap nagy részét kénytelen vagyok a hideg neonok között tölteni, így esélyem sem volt arra, hogy teljes bedobással használhassam ki a napenergiát. Fontos ezzel szemben, hogy egyértelműen kitűnt: klasszikus töltésre semmiképpen nem használható a napcella. Ezt egy szombat délelőtt sikerült megtapasztalnom, amikor a készülék csipogott, hogy lemerül az akkumulátor. Ekkor kihasználva a lehetőséget kitettem a tűző napra. Két órán keresztül bírta ötpercenkénti riadt csipogásokkal, majd megadta magát, és kikapcsolt.

Üllői úti fák

Üllői úti fák

A fentebb említett öko-kalkulátor célja, hogy kiszámolja, a napelem használatával mennyi szén-dioxidtól kíméltem meg a világot. Illetve átlépve az alternatív képernyőre, ezt átkonvertálja ültetett fába. Egyetlen gond merült csak fel: az, hogy az alkalmazás nem több, mint egy sima számológép előre beállított szorzással és osztással. Először arra számítottam, hogy ez majd magától méri a napfényen töltött órákat, és ebből kalkulál, aztán spannol engem, hogy mekkora környezetvédő arc vagyok. Valójában azonban a felhasználónak kell beírnia, hogy szerinte hány órát töltött addig összesen napon a telefon, amiből ő kiszámolja a megtakarított CO2-t meg a fákat. Egy kicsit dob a dolgon, hogy a mért órákhoz háromféle fényviszony állítható be, ami alapján számolhat a widget, azonban az ember kénytelen átlagolni, mivel kombináltan nem adható meg, hogy én most 45 órát töltöttem tűző napon, 25-öt meg felhős időben. Ez gyors számolással mondjuk 47 óra közepesen felhős időben mérve, és az alkalmazás ilyen formában is várja tőlem az adatot.

Mindenesetre túláradó boldogsággal vettem tudomásul, hogy a két hét alatt 6 grammal kevesebb szén-dioxiddal terheltem a környezetet. Tehát a kalkulátorra hagyatkozva gyakorlatilag ültettem egyötöd fát.

Összességében a napelemes hátlap egy nagyon jó kezdeményezés arra, hogy tudatosítsuk a felhasználókban: a csúcstechnológiának ára is van, amit leginkább a környezet fizet meg. Számottevő eredményt, és ezzel együtt némi áramszámla-spórolást viszont az tud ténylegesen realizálni ezzel a kiegészítővel, aki naponta biztosítani tud magának néhány órát természetes fényben. Sajnos ez nem én voltam. Ennek megfelelően melegen ajánlom környezettudatos fiataloknak, akik még valamilyen formában az iskolapadban ülnek, és azoknak, akik foglalkozásukból adódóan sok időt töltenek szabad téren.

Amikor felmerült, hogy porszívót tesztelhetnénk, mosolyognom kellett. Az alapötlet önmagában is mókás volt, de az is vicces, hogy az ilyesmikhez én nem nagyon értek. Volt már nálam jó néhány mobil, a dizájnkütyüket is ismerem valamelyest, de takarítás és háztartási cikkek terén, hogy úgy mondjam, az átlagfelhasználó szintjén vagyok. (Az édesanyám szerint inkább alatta, mármint ami a szerinte elvárt gyakoriságot illeti). Ettől még persze igent mondtam, hiszen átlagfelhasználói beszámolót és saját tapasztalatokat szívesen írok, azonkívül mégiscsak Gépségszalon vagyunk, és a porszívó is gép, színesíti a témákat.


Akkor még nem is sejtettem, micsoda innováció ment végbe a porszívók terén az utóbbi hét évben. (Hét éve vettünk porszívót, mondjuk akkor sem én választottam.) Hamar kiderült, hogy az innováció mellett nem ment el mindenki csukott szemmel, ellentétben velem. A legtöbb ismerősöm már próbált porzsák nélküli porszívót, ez több alkalommal előjött, amikor elkezdtem mesélni a haveroknak, hogy ilyet fogunk “tesztelni”. Vicces volt, amikor a barátnőknek feldobtam a témát, és öt lány kezdte el mesélni a saját takarítós tapasztalatait, egy fancy kávézóban, szombat este tízkor. Mókás, hogy például Google Wave meghívóm kábé nekem volt először a környezetemben (azóta sem csináltam vele sok mindent), de a porzsák nélküli porszívóig jóval később jutottam el a gyakorlatban.


Pedig ez a legnagyobb találmány, mondjuk a mosógép óta. Nem számítana ennyit, ha lehetne kapni rendes porzsákot, és nem üríteni kéne mindig a meglévőt. Én évente-kétévente veszek új porzsákot. Nem azért, mert ilyen gyakorisággal fogy el, hanem ilyen gyakorisággal hiszem azt, hogy végre tényleg olyat veszek, ami nem csak a ráragasztott matrica szerint jó az én masinámba. Eddig még sosem sikerült nyernem ezen a különleges szerencsejátékon. Alapjáraton megúszhatnám a dolgot, mert a háztartásokban a porzsák ürítése tradícionálisan a férfiak feladata, ám az én emberem allergiás a porra. Ez nála azért hatványozottan kényes ügy, mert több együttesben is énekel. Nem lehetek akkora genyó, hogy vele csináltassam a piszkos melót, hiába ajánlja fel.


A hosszas felvezetés után végre eljutottam a lényegig: hatalmas királyság, hogy az LG VK 7920 UHT porszívóban nincs ilyen jellegű macera. Pikkpakk szét tudja kapni bárki, aki tisztában van a push és pull feliratok jelentésével, ezek mutatják ugyanis, hol mit kell csinálni. Tényleg mindent lehet rajta vízzel tisztítani, még a szűrőket takaró szivacsokat is, így aztán pláne tiszta lesz rajta minden. Noha ezt a feladatot sem testáltam a kedvesre, szerintem az ő allergiájának sem okozott volna gondot, hiszen én is csak annyit csináltam, hogy a tartályból a dzsuvát óvatosan beleöntöttem egy szatyorba, amit elkötöttem és kidobtam. A nagy porhalom összesen körülbelül két másodpercet levegőzött. Ráadásul van a gépben egy lapát, ami jobbra-balra slaffogva folyton nyomja össze a cuccot a tartályban, így nem száll annyira a végtermék, amikor kiöntöd. Azután elmosogattam a tartályt, ami két öblítés után úgy nézett ki, hogy még az édesanyám is elégedett lett volna vele (= olyan volt, mint a használat előtt). Lelki szemeim előtt láttam a magamról készült videókat a porzsákcseréről, aztán meg erről a folyamatról, közben hatalmas ELŐTTE és UTÁNA feliratok villogtak. Life’s Good, Hell Yea! :)


A másik fontos tényező a porszívónál a szívóerő. Az LG VK 7920 UHT-nál ez 2000 350 Watt, nyilván a szám nekem nem jelent semmit, persze Guglival gyorsan utána tudnék nézni, hogy ez most a mezőny melyik részére esik. De ez szerintem lényegtelen, a fontos az, hogy elég volt egyszer végighúzni mindenhol. Hamar rájöttem, hogy ez nem olyan, mint a hétéves masinánk, ami nem tudott mindent elsőre felszedni. Itt bizony az volt, hogy ami nem jött fel elsőre, ahhoz mindenképpen a felmosórongy vagy a köröm kellett. Mert persze ott még nem tart ez a technika, hogy mondjuk egy, a kőre száradt kávéfoltot is fölszedjen – jogos, hiszen vizet nem használ a gép. (Anya, nincsenek nálunk odaszáradt kávéfoltok, ezt csak a példa kedvéért mondtam.) Így nyilván jóval hamarabb végeztem az egyébként nem túl kedvelt folyamattal.


Egy profi porszívókritikus minden bizonnyal hosszan nyilatkozna a hangerőről is. Nekem ebben nincs nagy összehasonlítási alapom. Az LG-től kapott tesztpéldány halkabb annál, amit egyébként használok, de nem jelentősen. Végülis, amíg panelban lakunk, tökmindegy, a szomszédban történő fúrás hangját úgysem nyomja el egyik sem.

Magam is meglepődtem azon, hogy összességében mennyire élveztem ezt a teszt-féleséget. Mégicsak takarításról volt szó, ami nem a szívem csücske… De most elkezdtem várni, hogy bekrepáljon a kis kék szörnyeteg, és vehessünk helyette egy olyat, ami nem porzsákos, hogy soha többet ne kelljen porzsákot ürítenem. Ez most gonoszság?

Az LG-től egy elsőre igencsak nőkre kihegyezett dizájnnal rendelkező PC-s kiegészítőt kaptunk tesztelésre, méghozzá a HXD5 típusjellel ellátott külső merevlemezt.
Az apróság persze egyáltalán nem is olyan apró, az általunk megvizslatott darab 500GB kapacitású, de egyébként 250 és 320 gigabájtos változatokban is elérhető.

Azon hímnemű számítógéphasználó egyedeket, akik a színkombináció (fehér alapon világos-rózsaszín csík) láttán esetleg úgy gondolnák, ez mégsem nekik való, meg kell nyugtatnom: Az eszköz létezik még egy csomó másik színkombinációban, például fekete-ezüst vagy fekete-piros kiszerelésben is. A dizájn terén a színektől függetlenül az a közös, hogy mindegyik próbál elszakadni a “merevlemez egyenlő nagy szürke tömb” hiedelemtől.
A sorozat neve egyébként is “My Netbook Friend”, amely egyébként tökéletesen jelzi, hogy mire a legalkalmasabb ez a kis eszköz. A netbookok háttértárai általában nem nagyságukról híresek, főleg az SSD-vel szerelteknél fogyhatunk ki könnyen a helyből, ez a kis, külső LG háttértár azonban könnyen bepakolható még egy apró mininotesz mellé is (ráadásul színben is passzolhat, hogy visszatérjünk kicsit a nőies vonalhoz). Tápellátását az USB kábelen keresztül kapja, így még azzal sem kell sok időt eltölteni, hogy üzembe helyezzük.

Elvben hátránynak lenne nevezhető, hogy csak USB2 kommunikációra képes, de az ár-érték viszonya és a netbookos, praktikus felhasználási területe miatt ez teljesen elég, egy ilyen apró kiegészítőnél irreális is lenne FireWire vagy SATA csatlakozóról álmodozni. Sebessége ennek megfelelő, több más USB-s külső HDD-vel összevetve is azt tapasztaltam, hogy az adatátvitel gyorsasága teljesen rendben van – csak a több gigabájtos fájlok írásakor volt észlelhető némi “gondolkodási idő”, ilyenkor ugyanis a szoftverek 99 százalékos áttöltést jeleznek, ám ez még csak az USB-n átlőtt információ mennyiségét jelzik, a készülékházban a HDD-nek ilyenkor még 5-10 másodperc extra munka van hátra. Ez azonban szintén teljesen megszokott és várható ebben a kategóriában, ahol még az 500 GB-os modell is alig kerül többe 20 000 forintnál. Kiemelten ajánlott vétel mindenkinek, aki szeretné kicsit kibővíteni netbookja vagy notebookja tárolókapacitását, de a tesztek alapján otthoni gépünk és az iroda közötti, vagy hasonló jellegű “adat-utaztatásra” is a legkényelmesebb megoldások egyike.

Egy 24 hüvelykes monitor nemrég még megfizethetetlen kategóriába tartozott, mostanában azonban bőven a 100 000 forintos álomhatár alatt mozog az áruk – még az olyan dizájnra kihegyezett, minőségi darabok is, mint az LG Flatron W2486L.

A tesztelésre kapott 16:9-es képarányú monitor kicsomagolása után egyből feltűnt, hogy az LG ez esetben (is) nagyon adott a megjelenésre. A feketéből bordóba áthajló, elegáns gyöngyházfénnyel csillogó borítás, az enyhén hajlított, stílusosan asszimetrikus alsó káva és az állapotjelző LED-ek mélybordó világítása messze túlmutat a munka-monitor státuszon. Végre valaki felismerte azt is, hogy a státuszjelző fényeknek nem kell olyan erősnek és bántó színűeknek lenniük, hogy még ha nem is közvetlenül ezeket nézzük, akkor is kisüljön a szemünk miattuk! Az érintős irányítógombok ráadásul csak akkor kapcsolják be apró ledjeiket, ha közelítünk hozzájuk az ujjunkkal, így feleslegesen sem világítanak. Piros (illetve bordó) pont jár a megoldásért.

A W2486L jelenleg az egyik legvékonyabb 24 hüvelykes monitor, ebben egyrészt a LED-es megvalósítás a “ludas”. Bár egyes helyeken negatívumként említik a külső tápegységet, nálam pont pozitív csalódás volt a megoldás. Egyrészt így nem kellett a vékonyságból áldozni, másrészt könnyebb is csatlakoztatni az adapter apró végződését, nem kell a szokásos hatalmas, három pólusú óriáscsatlakozót tömködnünk szegény monitorba. A megjelenítő hátulján egyébként példás rend uralkodik, más monitorok lefelé elrendezett csatlakozói helyett teljesen könnyen “megközelíthető”, hátrafelé álló csatlakozókat találunk. Két HDMI, egy D-Sub és egy DVI, és persze a már említett AC-adapter bemenete látható, melyet különféle akrobata-mutatványok nélkül is elérünk.


A 24 hüvelykes TN panel és a LED-es háttérfény együtt csodásan éles, kontrasztos és színtelített képet eredményez, a kalibráció után az olcsó LCD-k hibái (világító feketék, bántó kontraszt-különbségek, elnagyolt színek) teljesen eltűnnek, arányos, tiszta és élvezhető minőség fogad, talán csak a nagyon színérzékeny grafikai munkáknál tapasztaltam némi színkülönbséget a valós értékekhez képest (a die-hard grafikusok azonban még úgyis a CRT-re esküsznek, meg persze a fejfájáscsillapítókra). Válaszidőben zseniális a W2468L, a 2 ms gyakorlatilag a legdurvább játékokban is szellemképmentesen jeleníti meg a mozgást.

A beállításokra egyrészt használhatjuk a monitor érintő-gombjait (a már megénekelt bordó ledekkel), az on-screen menü részletes, bár néha kissé nehézkesen kezelhető, ám a lényeg az, hogy kifejezetten jól elszőrözhet benne mindenki, aki az utolsó morzsáig minden beállításba szeretne beleszólni. Windowsos felhasználók szoftveresen is molyolhatnak a Forte Manager segítségével. Kényelmesebbeknek ráadásul előre definiált presetek segítenek abban, hogy gyorsan kiválasszák a nekik tetsző módokat.


Összességében tehát minden szinten jól teljesített a Flatron W2486L. Tesztünk lényege nem az volt, hogy kalibrációs szoftverekkel agyoncincáljuk, inkább a felhasználói élményt, a hétköznapi teljesítményt vizsgáltuk. Ennek alapján fő erőssége a dizájn és a stílus – a színkezelés “jó” érdemjeggyel zárt nálam, de a válaszidő, a fogyasztás, a dupla HDMI és a felhasználóbarát, kezelhető és szerethető összhatás azonban könnyedén ötösre módosítja a végeredményt.

Az itt megjelent LG GD910 bemutatóból kihagytam pár tapasztalatot, benyomást, mert ott nem lett volna releváns. Itt viszont nyugodtan megírhatom :)

Először is: megállapítottam, hogy az óratelefon nem kompatibilis a hosszú ujjú, szűk felsőkkel :) Ha ráhúzom a ruha ujját, akkor kidudorodik és nyom is, ha pedig a mobil van kívül, az ormótlanul és “villogósan” hat.


Aztán arra is rájöttem a tesztidőszak alatt, hogy nem tudok meglenni fél napig egy “fél telefonnal”. Ez most így elsőre hülyén hangzik, de úgy értem a “fél telefont”, hogy az egyik nap nem akartam magammal vinni a headsetet. Nem akartam szegényt kitenni annak a horrornak, ami a táskámban várna rá, meg hát úgy voltam vele, fél napig simán kibírom, ha csak SMS-ben kommunikálok, engem meg csak nem keres senki. A karóra telefonnal ugyanis vagy headsettel beszél az ember, vagy kihangosítva, “klasszikus” megoldás nincs. Az ominózus fél nap alatt persze többször is kerestek, ez hülye helyzetekhez, magyarázkodó SMS-ekhez és a kávézó vécéjében, kihangosítva bonyolított telefonhívásokhoz vezetett. Nyilván ez totál az én hülyeségem, szóval ezért nem is volt fontos az egész a teszt szempontjából. (Azt nyilván beleírtam persze, hogyan lehet rajta beszélni.)

Az is érdekes volt, hogy a nemek nem érezték a “magukénak”. Van olyan fiú, aki szerint nőies, szerintem meg inkább férfias. Márti barátnőm mókás volt, neki pont azért jött be, mert olyan maszkulin. (Persze ő nem egy tucat csaj, van több hatalmas férfi óra replikája is, neki kifejezetten ez kell.)

Az nagyon tetszett, amilyen hatást kiváltott az emberekből. Totál szélsőségek jöttek elő. Főleg azok húzták a szájukat, akiknek a kezében sok mobil megfordult már, ők nyilván azonnal szakmai és felhasználói szemszögből nézték az egészet. A másik oldal baromi jó volt: aki nincs benne annyira a telefonos bizniszben, annak azért tényleg fílinges egy ilyet élőben próbálgatni. Gyerekkori élmények elő, Michael Knight, KITT, na, szóval érted.

Az én személyes véleményem valahol a kettő között volt. Totál tudtam értékelni, hogy egy kuriózum van nálam, de hosszú távon nem tudnék megbarátkozni vele. Persze nyilván nem is én vagyok a célcsoport, sem az igényeimmel, sem az életmódommal, de legfőképpen nem a pénztárcámmal. Pont ezért volt jó, hogy azért mégis kipróbálhattam.

Ui: a kép innen.

GÉPSÉGSZALON

Ez egy úgynevezett "tech lifestyle blog". Szó esik itt vicces bigyókról és egy fokkal komolyabb elektronikai cikkekről, nőknek szánt kütyükről és hasznos weboldalakról, geek kultúráról és nerd divatról, tippekről és mindenféle kockaságról. Ja, meg persze macskákról és Star Wars relikviákról.

Gépségszalon a Facebookon

Friss kommentek

HIRDETÉS

Gyakori címkék


By Gépségszalon Kreatív Bt. 2008-2014.