Plüss formában már sok mindent megcsináltak a klasszikus macik óta, arctámadók, elnökök és egyebek után most a Star Wars hívő plüssfetisisztáknak (mint például jómagam) kreáltak valami szépet.
Ha emlékeztek, a Birodalom Visszavág elején Luke Skywalker életét az mentette meg a fagyhaláltól, hogy egy idegen hátasállat, egy tauntaun “belsejébe” dugták melegedni. Nos, elkészült eme “szép” jelenet plüss változata, ahol a kipurcant tauntaunból szabadon kiszedegethetjük és visszatuszkolhatjuk az autentikusan kékre fagyott Luke-ot.

A fenti kreálmány még csak bemutató, ár nélkül, ha sorozatban is gyártásra kerül, a MyPaperCrane oldalán lehet majd rábukkanni.

Másik tauntaunos csodánk pedig a ThinkGeek áprilisi tréfája volt anno. A kissé morbid / súlyosan zseniális (a kívánt részt vágd ki a monitorodból és küldd be címünkre) ötlet lényege, hogy a tauntaun valódi hálózsákként szolgál, a lény hasába alvásra ítélt csemeténket bújtathatjuk bele.

Mire kiderült, hogy csak április elseje tiszteletére készült lököttségről van szó, a dizájn elterjedt a neten és emberhegyek ugrottak rá, rendelési opciót keresve. Nem csoda, hiszen a modell őrültsége valóban aprólékos fanatizmussal párosul – elég csak a hátizsák belső oldalára pingált tauntaun-belekre, vagy a világító fénykard-zippzárra gondolni…

Nos, az OhGizmo! postja szerint a ThinkGeek annyira meghatódott a hatalmas érdeklődéstől, hogy megpróbál gyártót szerezni a tauntaun-zsáknak. Meglátjuk, mi lesz belőle.


One Comment to “Tauntaun plüss és hálózsák”

  • […] netszerte azon sajnálkozik mindenki, hogy nem létezik. Ki tudja, hátha meglágyul a szívük, a tauntaun hálózsák is csak egy poénnak indult, de az óriási érdeklődésre való tekintettel tényleg […]

Szólj hozzá

*

GÉPSÉGSZALON

Ez egy úgynevezett "tech lifestyle blog". Szó esik itt vicces bigyókról és egy fokkal komolyabb elektronikai cikkekről, nőknek szánt kütyükről és hasznos weboldalakról, geek kultúráról és nerd divatról, tippekről és mindenféle kockaságról. Ja, meg persze macskákról és Star Wars relikviákról.

Gépségszalon a Facebookon

Friss kommentek

HIRDETÉS

Gyakori címkék


By Gépségszalon Kreatív Bt. 2008-2014.