Kevesebb vizet fogyasztanál, ha egy hal élete függne tőle? Egy dizájner az érzelmekre ható koncepcióval akarja rávenni az embereket, hogy kevesebb vizet fogyasszanak.

Ma van a Blog Action Day, amikor világszerte rengeteg blogger ír egy előre meghatározott, jelentős témáról, az idei “issu” pedig a tiszta víz, azaz annak hiánya. Elég komoly téma, rengeteg oldalról meg lehet közelíteni. Több magyar blog is csatlakozik egyébként, náluk is olvashatsz az ügyről. A lenti boxban pedig aláírhatod a petíciót, amellyel az ENSZ azon törekvését támogatod, hogy tiszta vizet biztosítsanak milliók számára. (A City & State  pontnál görgess a legaljára, az INTL-re, mint international!)

A Gépségszalon ugyebár a könnyedebb és szórakoztatóbb szférában szokott kalandozni, ezért nem állunk neki osztani az észt. Inkább csak mesélünk egy koncepcióról, aki pedig akar, elgondolkodik rajta.

Yan Lu ötletével, a Poor Little Fish basin-nel (azaz szegény kicsi hal mosdóval) kábé másfél hónapja találkoztam a hírekben. Pofonegyszerű az alapötlet: a mosdó fölé egy akvárium kerül, amiben egy hal úszkál. A hal akváriumából elkezd fogyni a víz, amint megnyitod a csapot. Ha túl sokáig folyatod, a halnak nem marad semmi, és elpusztul. Vajon egy ilyen mosdó mellett is folyatnád a vizet, amíg mosod a fogadat?

Bevallom nőiesen, hogy a koncepció láttán ez volt a második gondolatom: nem akarok abban a vízben kezet mosni, amiben egy hal úszkál. Mikor utánaolvastam, rájöttem, hogy nem is kell, ugyanis két külön csőben folyik a víz, csak érzékelők küldik a jeleket a fogyasztásról.

És hát tényleg nem működő koncepciónak, hanem csupán elgondolkodtatásnak szánta az alkotó.

Te egyébként tudod, mennyi vizet használsz el naponta? Én kiszámoltam a BBC víz-kalkulátorával, olyan 200 liter körül van :O Azt hiszem, kevesebbet kéne mosogatnom…


Szólj hozzá

*

GÉPSÉGSZALON

Ez egy úgynevezett "tech lifestyle blog". Szó esik itt vicces bigyókról és egy fokkal komolyabb elektronikai cikkekről, nőknek szánt kütyükről és hasznos weboldalakról, geek kultúráról és nerd divatról, tippekről és mindenféle kockaságról. Ja, meg persze macskákról és Star Wars relikviákról.

Gépségszalon a Facebookon

Friss kommentek

    HIRDETÉS

    Gyakori címkék


    By Gépségszalon Kreatív Bt. 2008-2014.